Szépséglabor

BEST OF 2017 - MAKEUP

2018. január 18. Szépséglabor Szólj hozzá!

BEST OF 2017 - MAKEUP

p1088924b.pngp1088871.jpg

Tavaly kicsit háttérbe szorult a sminkelés, mert beszippantott a fashion. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne próbáltam volna ki rengeteg terméket és ne találtam volna köztük abszolút kedvenceket - amik kedvéért aztán a  többit hanyagoltam is. Egy kis 2017-es smink körkép következik. 

Ezek a termékek gyakorlatilag az éves "look"-omat lefedik. Kísérletezés szinten volt lemaradásom, inkább azt mondanám hogy voltak időszakok, amikor minden nap pontosan ugyanazokkal a termékekkel, ugyanazt a sminket készítettem el. Ennek több előnye is van: az egyik a rutin, vagyis reggel viszonylag gyorsan feldobtam egy komplett sminket - és reggel minden perc számít. A másik, hogy volt mindig egyfajta stílus, ami rám volt jellemző. Fontos volt, hogy tudjak bízni is mindenben amit használok, így itt is olyan termékeket találtok, amik hosszú távon  sem okoztak csalódást. 

Alapozó
Viszonylag sok új alapozót kedveltem meg. Az egyik a Guerlain Lingerie De Peau, ami egy erősebb fedésű alapozó, mégsem lesz maszkhatása és viselni is könnyű. Gyakorlatilag ellentéte a Next to nothing a MAC-től, ami viszont annyira leheletvékony, hogy bázisként is ajánlják más alapozó alá. Nekem önmagában is elég volt, ha tényleg természetes hatásra vágytam, akkor őt használtam. És persze egész nyáron, akkor ez a könnyedség igazán jól tud jönni. A felvitelénél a különleges textúra miatt picit figyelni kell, én a Real Techniques buffing brush-al dolgoztam el mindig - kézzel nem nagyon lehet. És év végi újra felfedezésem a Bourjois updatelt Healthy Mix alalpozója. Még mindig az egyik legjobb drogériás alapozó, beleolvad a bőrömbe, tartós és van egy árnyalata, ami tökéletesen passzol a hófehér bőrömhöz. 

Korrektor
Egyértelműen a Maybelline Age Rewind Eraser az év egyik legnagyobb felfedezettje - bár máshol már régóta szeretik, végre-végre hozzánk is megérkezett. Köszi Maybelline! A szem alatti karikákat el is lehet felejteni, olyan sima és egyenletes bőrt eredményez, mintha 10 órát aludtál volna az előző este. Könnyű eldolgozni és mintha sosem akarna elfogyni. A felénél tartok, hónapok mindennapi használata után....

Szempillaspirál
Külön posztot tudnék írni, és akartam is, csak a spirálokról mert minden hónapban volt egy újabb "legjobb". A Maybelline gyártósoron dobta ki az újabb és újabb spirálokat, amik jobbnál jobbak voltak. A Colossal Volume, a Big Shot és a Pushup Angel csak hogy néhányat említsek. A L'Oréal év végére a Paradise Extatic-kal érkezett meg nagyon, ami szétválaszt és tényleg műszempilla-hatást eredményez. Ez régóta az egyik első spirál amit tényleg elhasználtam (miközben van kb 10....). 

Púder & Highlighter
A Guerlain Méteorites Illuminating Powder Compact - vagyis az ikonikus gyöngyök préselt változata, hát az valami.... Élő photoshopként emlegetem csak. Általános ragyogást ad, mégsem csillog és mindent összehúz, egész más jellege lesz a sminknek vele. A másik kedvenc, és látszik is, hogy sokat használtam a MAC egyik limitált highlightere, a Gleamtones (a Vibe Tribe kollekcióból) Az egyik legjobb makeup befektetésem 2017-ből. 4 különböző árnyalat van benne, amit együtt de külön-külön is lehet használni. Azt szeretem benne a legjobban, hogy a hatása könnyen "beállítható"  - az egész enyhe ragyogástól a komoly, insta-ready, vakító fényig....

Szemek
NYX Lingerie Shadow paletta. Nálam az egyik legjobb matt paletta valaha. A színek nagyon szépek, az a rozsdás narancs mattként....És nem csak szép, de tartós is, és nagyon jól kihasználható. Ebből a 6 árnyalatból a basic, munkahely kompatibilis sminket éppúgy el lehet készíteni, mint a narancsos-füstös dögös bulizóst. 

Ajkak
Szintén megérnének egy külön posztot. De nagyon szerettem a pirosat, annak is a narancsosabb árnyalatait. A Lancome Matte Shaker volt talán a kedvencem, a hatása gyönyörű, a szín élénk és kényelmesen viselhető. Felveszi a versenyt a Sephora sajátmárkás matt rúzsaival, azokhoz hasonlót pedig a Lancome-on kívül nem találtam. Másik felfedezett a Clinique Pop rúzs, ezt a kis rózsaszínt ajándékként kaptam egy vásárláshoz: mennyire aranyos már! És hát a minősége szuper, krémes és tartós, nagy kedvenc. Ide sorolom még a Clarins ajakápolóját is, a Lip Comfort Oil már egész sok változatban kapható. Én a zöld, mentásat használom, ami rendesen felpezsdíti és kicsit meg is duzzasztja az ajkakat, az ápoló hatása pedig szemmel látható. 

 

Ez a poszt elég hosszú lett, meg is fogadom, hogy idén tényleg írok minden ilyen kedvences kategóriáról külön posztot is. Sok a jó termék, és ti is megérdemlitek, hogy több infot halljatok róluk - ilyesmi lenne a blogolás lényege végülis. Ha érdekel valamelyik termék részletesebben, vagy más kérdésetek lenne - kommentben tegyétek fel és igyekszem megválaszolni mindent. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása