Szépséglabor


Újdonságok hete a Szépséglaborban

2014. február 25. Szépséglabor Szólj hozzá!

Újdonságok hete a Szépséglaborban




Annyi újdonság került hozzám az utóbbi időben, hogy úgy döntöttem egy egész hetet nekik szánok a blogon és kisebb csokrokban mutatom meg őket. Vannak itt Real Techniques ecsetek, ebay-ről rendelt körömdíszítő eszközök, sminktermékek, sok-sok hajápoló termék és egy-két ruha és kiegészítő is debütál a héten. Sok közülük igazi tavaszi újdonság, ami nemrég jelent meg a polcokon. Nem tudom Ti hogy vagytok ezzel, de én nagyon szeretem az évnek ezt a részét, mikor minden márka előrukkol valami újdonsággal, megjelennek a frissességet hozó tavaszi kollekciók, amik ebben az évben szerintem kifejezetten szépek ( Bourjois, Chanel a kedvenceim). Szeretni fogom a tavaszt. :)
Nem csak sminkek terén nyűgöztek le az újdonságok, rengeteg szuper hajápoló- és formázó termék jelent meg itthon az utóbbi időben, teljes bezsongáshoz vezetve engem, mostanában ugyanis ami hajjal kapcsolatos, azzal engem meg lehet venni jó gyorsan. :) Aminek különösen örültem az a TXT termékcsalád a L'orealtól, ezen belül is a textúráló spray az amit már nagyon szerettem volna kipróbálni. És igen, nagyon-nagyon jó! :) Meg szeretném még említeni a Schwarzkopf és Claudia Schiffer közreműködésével (már most elég jól hangzik a dolog) kifejleszett új Essence Ultime termékeket. Samponok, balzsamok, kondícionálók és olyan egész különleges termékek is megtalálhatók köztük mint a BB Beauty Balm hajápoló. Első látásra mindekipróbálnám, egyenlőre egy sampont szereztem be ami első használat után elképesztő. ;)
Ezek a képek még csak ízelítők, remélem velem tartotok majd a héten és tetszeni fog nektek ez a haul téma. De nem csak azokról a dolgokról szeretnék beszámolni amiket már megvettem, néhány kedvenc tavaszi kollekciót és új terméket is be szeretnék mutatni nektek az haul héten, itt a Szépséglaborban. :)




Új frizura - " That's my bob! "

2014. január 23. Szépséglabor Szólj hozzá!

Új frizura  - " That's my bob! "





Megtörtént a nagy frizuraváltás, rövidhajú lettem! :) A bloggerek kedvenc hajtrendje, a félhosszú bob már nagyon csábított, talán emlékeztek is, ebben a bejegyzésben írtam róla, és a Ti segítségeteket kértem a döntésben.


Sokan biztattatok,  így végül összeszedtem a bátorságom és a kedvenc fodrászom szakértelmére bíztam magam. És mennyire jól tettem, nem is lehetnék elégedettebb az eredménnyel! :) Nagyon élvezem az új frizurám, pont erre a megújulásra volt most szükségem. Most persze abban az izgalmas korszakban vagyok, amikor mindent "újra" kell tapasztalnom ezzel a hosszal kapcsolatban, hogyan kezeljem, milyen termékeket használjak és hasonlók, de ezt kifejezetten élvezem. 
Bár azt hittem nagyon furcsa lesz hogy eltűnik a hosszú hajam, de annyira magaménak érzem ezt a vállig érő hosszt hogy egy percig sem zavart ez a dolog. Sőt, talán azt is kimerem jelenteni hogy számomra Ő, a félhosszú bob az igazi....! :) Nagy köszönet jár az új frizurám miatt érzett boldogságért Pintér Juditnak, a fodrásznak aki rögtön érezte mit szeretnék és pontosan azt készítette el amit én is megálmodtam. A szalonban rengeteg kép készült, megörökítettük a vágás majdnem minden szakaszát, magát a gyönyörű fodrászszalont és természetesen a felhasznált termékek sokaságát. Igazából másfél órát maradtam még a vágás után, hajszárítási technikákról, termékekről és a hajápolásról beszélgettünk, miközben én buzgón fényképeztem. Rengeteg trükköt tanultam és még egy szuper hajkefével is gazdagodtam! Minderről be is fogok neketek számolni, de szerettem volna már megmutatani az "új énem".
A fotók a vágás utáni napon készültek, amikor még nagy részben megmaradt az előző napi volumen és forma, de már látható a rombolás. :) Maga a forma bob, aminél a hajvégek egyenlő hosszúságúak, de idén egy kis rétegzés is került a stílusba, éppen annyira, hogy textúráltabb legyen a hatás míg a bob forma megmarad. Gyakran dobják még fel ezt a frizurát egy kis színjátékkal - festéssel vagy akár ombréval. Az én hajamban is van néhány szőkébb tincs "elrejtve", amik világosítják az összhatást és fel-felbukkannak mozgásnál vagy ha beletúrok a hajamba.


Fodrásszalon: Hajgaléria, Budakeszi - fodrász: Pintér Judit
Hajápoló termékeke: Joico - K-Pak

Rúzs: MAC Riri Woo
Pirosító: MAC Gleeful
Spirál: Max Factor 2000 Calorie
Kabát: Mango
Nyaklánc: Zara


Hamarosan jelentkezem és megmutatom mi minden történt a fodrásszalonban és milyen fantasztikus termékekkel ismerkedtem meg Juditnál.
Addig is nagyon örülnék ha megírnátok a véleményeteket az új frizuráról, hisz a tőletek kapott biztató kommenteknek is köszönhető, hogy végül megszületett az "én bobom". Köszönöm!







Beauty / Így regenerálódj betegség után!

2014. január 17. Szépséglabor Szólj hozzá!

Beauty / Így regenerálódj betegség után!




Egy hosszabban elnyúló betegség megviseli az egész testünket és persze a lelkünket is. Ahhoz hogy teljesen helyreálljon az egyensúly a felépülés után szükség van egy kis extra ápolásra. Két heti influenzát követően én így igyekszem regenerálni a bőröm és a hajam. És persze a belső egyensúly helyreállításáról sem feledkezem meg. :)



A téli testápolás nálam a meleg, kissé álmosító illatokról szól, amik körbeölelnek és megnyugtatnak. Mos viszont úgy éreztem ennek épp az ellenkezőjére van szükségem: energikus illatokra amik nemcsak a lelkemet, a bőrömet is felélesztik a kéthetes kómából. Az Organic Surge Tropical Bergamot testradírja élénkítő citrus illatával a legmegfelelőbb eszköz erre. Imádom használni, olyan mint egy zuhanyzás közbeni aromaterápia. A benne található radírozó anyagok gyengédek a bőrhöz, a mandulaolaj pedig puhává varázsolják azt. Újjáéleszt. 
Élénkítő testradír után, élénkítő tusfürdő. A L'occitane Verbena tusfürdője igazi test-ébresztő: energetizáló olasz grapefruit és a szicíliai citrom? Épp erre van ilyenkor szükségünk! :)


Egy ilyen igazi megújító tusolás után jöhet egy kis bőrszépítő trükk. A Garnier Ultimate Beauty Oil a hidratálás mellett instant ragyogást és egészséget kölcsönöz a bőrnek. A mandulával és makadámdióval keveredő rózsaillat pedig visszahoz az életbe, az életbe ahol szépek, energikusak és ellenállhatatlan illatúak vagyunk! :)
A hajnak jót tesz ilyenkor egy kis kényeztetés és a mélyebb hidratálás, használjunk hajmaszkot vagy intenzívebb balzsamot. Az Aussie 3 Minute Miracle mélykondícionálóját bátran ajánlom, 20 percre a vizes hajon törölköző alatt és csillogó, puha hajat látunk viszont szárítás után. De persze a hatás még fokozható egy jó hajolajjal, az én kedvencem a John Frieda Full Repair. Nem nehezíti el a hajat, miküzben egészséges fényt ad és persze ápol is.

Az arcápolási rutinommal most nagyon meg vagyok elégedve, a La Roche Posay termékek hihetetlenül jól kezelik a problémás bőrömet. Viszont így betegség után extra hidratálásra van szüksége, és az Effaclar Duo önmagában nem elég. Bármilyen gazdagabb hidratálókrém jó szolgálatot tesz ilyenkor, én nemrég kaptam a kedvenc patikámban néhány Vichy mintát., köztük az Idealia Pro-t, ezt használom a napokban. Puha és optikailag is szebb lesz tőle a bőröm, épp erre van most szükségem. :)




Plusz tippek:

  • Öltözködjünk csinosan! A pizsamát és köntöst mint egész napi viseletet végre elfelejthetjük, kapjuk fel a csinosabb ruháinkat hogy visszatérjen a régi ragyogás!
  • Sminkeljünk! Nekem hihetetlen felüdülést jelentett egy hét után még egy kis alapozó és szempillaspirál is. Még tegyünk hozzá egy kis pirosítót és már el is értük a megfelelő "visszatértem" hatást. Az olyan extrém sminkelőknek mint én a piros rúzs az instant gyógymód. Mac Riri Woo 
  • Használjuk a kedvenc parfümünket! Régi külső kipipálva, már csak a régi illatunk hiányzott, ami megadja azt a bizonyos ki pluszt amitől ismét egészek lehetünk. The Body Shop - White Musk Smoky Rose
  • Olvassunk! A külcsíny visszaállítását követően jöhet szellemi-lelki kényeztetés. Most hogy már koncentrációnk ismét a topon, vegyük elő a kedvenc magazinunkat vagy félbehagyott könyvünket, még egy illatos gyertya és relaxáció. A kényszerpihenőt váltsa fel az igazi kikapcsolódás! Elle, Mireille Guiliano - French Woman For All Seasons
  • Egészséges ételek, vitamin, vitamin, vitamin! Lehet hogy jobban érezzük magunkat azonban a testünknek még mindig szüksége van az immunrendszerünk erősítésére. Együnk sok-sok gyümölcsöt és igyunk minimum 2 liter vizet naponta!
  • +1: Visszatérésünket ünnepeljük meg! Menjünk el a barátokkal moziba, buliba, vagy a párunkkal vacsorázni! Vagy ahogy én tettem, jelentkezzünk be kedvenc fodrászunkhoz, így már nem csak a visszatérés de a megújulás is biztosított!


De persze mind közül a legfontosabb, hogy élvezzük a visszakapott egészségünket! ;)



Ti mivel regenerálódtok hosszabb betegség után? 






Körömdíszítés - kellékek az ebay-ről

2014. január 15. Szépséglabor Szólj hozzá!

Körömdíszítés - kellékek az ebay-ről




Az utóbbi napokban a betegség miatt teljes lakásfogágra voltam ítélve, ígym sajnos még nem tudtam kihasználni a januári leárazásokat. De! A barátom rákapott az ebay-re, és megéreztem a vásárlás lehetőségének édes illatát...:) Első körben beszereztem néhány kelléket amikkel a jövőben remélhetőleg sok sok változatos manikűrt fogok majd készíteni. 



Ecsetek:



Ezeket az ecseteket a Wish for beauty blogon láttam egy rendeléses posztban és rögtön le is csaptam rájuk. Innen is köszönöm! :) Régóta gondolkodom ilyen körömdíszítő ecsetek beszerzésén, rengeteg lehetőséget rejtenek magukban, hisz mindféle minta megrajzolható velük. Innentől kezdve már csak a kitartásomon és a kézügyességemen fog múlni a dolog...:) kb. 370.-



Pöttyöző eszköz:


Épp tegnap került ki a blogra egy pöttyös manikűröm, a Pinteresten pedig annyi gyönyörű és ötletes inspirációra leletem a témában, hogy gondoltam rendelek egy készletet amivel elkészíthetem őket. Eddig egy itthon "barkácsolt" kis eszközzel dolgoztam: egy gombostű beleszúrva egy dugóba, amit a barátom lefaragott háromszög alakúra, hogy kényelmesebben és biztosabban foghassam. A funkcióját tökéletesen betölti, de szeretnék különböző méretű pöttyöket gyártani, ezért rendletem ezt a szettet. kb. 430 .-



Körömdíszítő szalag:

Egyszerű a használatuk ugyanakkor nagyon lárványos eredményt érehtünk el az ilyen színes szalagokkal. Én egy 10 darabos csomagot rendeltem mert igazán csak az alapszínekre van szükségem, de akár 30 féle színt is választhat az aki nagyobb változatosságra vágyik. Az interneten szebbnél szebb inspirációkat találtam ehhez a manikűrtípushoz, már alig várom hogy kipróbálhassam őket! kb. 220.-



Körömdíszítő fólia:



Egyik nap megálmodtam egy pin up manikűrt és azon gondolkodtam hogyan fogok majd egy olyan igazi piros csókos szájat rávarázsolni a körmömre. Aztán az ebay-t böngészve rátaláltam a megoldásra. Bár a fóliázós technika nem a legegygszerűbb, mégis bízom benne hogy ilyen kis mintával én is boldogulni fogok. Már csak a hozzá szükséges ragasztót kell beszereznem, azután még folyik a keresés.
kb. 220.-


Ezeket a termékeket rendeltem meg, mindet Kínából, így akár 3 hét is lehet a szállítási idő. De az árukat tekintve ez igazán nem nagy probléma. :) Ha mind megérkezett, természetesen bezsámolok majd róluk.

A végére pedig inspirációként összegyűjtöttem néhány manikűrt, amiket ezekkel az eszközökkel lehet elkészíteni.

forrás:Pinterest



Melyik körömdíszítő technika tetszik nektek leginkább? 
Vásároltatok már hasonló kellékeket ebay-ről?





Best of 2013 - Eyes and Lips

2014. január 06. Szépséglabor Szólj hozzá!

Best of 2013 - Eyes and Lips



2013 számomra a rúzsok és szemhéjfestékek jegyében telt. Rúzsok tekintetében igazi áttörés volt a tavalyi év, elkezdtem élénk árnyalatokat viselni. Ma már igazi "bold lips" típusú lány vagyok. Szemhéjpúderek esetében a nude és a földszínek a befutók. Ennek megfelelően találtam meg a számomra ideális stílust: "nude eyes & bold lips" a mottóm. :)
Rengeteg kedvencem lett tehát, de igyekeztem leszíkíteni a kört és összeállítani egy igazi"best of" listát.
 Íme 2013 legjei:



Clinique Chubby Sticks Intense - Mightiest Maraschino & Heftiest Hibiscus: A legtöbbet azt hiszem őket hasznátam 2013-ban. A chubby stickek voltak az első rúzs-ajakápoló hibridek a piacon, és velük hatalmas divathullámot indított el a Clinique. A Mightiest Maraschino egy könnyen viselhető, gyönyörű bogyós-piros, talán őt szerettem a legjobban az évben minden smintermékem közül. Már alig van belőle.  A Heftiest Hibiscus korallos-narancs, tökéletes a tavaszi-nyári szezonra. A gyűjteményem tagja még a mélylila Grandest Grape, őt is szerettem, főleg ősszel. Minhármukra jellemző hogy krémesek, könnyű a felvitelük és viselés közben hidratálják az ajkakat miközben erősen pigmentáltak és viszonylag tartósak is. 

Bourjois Rouge Edition - Fraise remix & Rouge jet set: Krémesek, könnyű őket viselni, tartósak, nem szárítják az ajkakat és erősen pigmentátlak. A Fraise Remix élénk rózsaszín-korall, nyáron nagy kedvencem volt; A Rouge Jet Set pedig az egyik legszebb piros rúzs kékes tónusával és élénk színével, rengeteget használtam egész évben.




Maybelline Color Tattoo - On and on bronze, Pink Gold, Permanent Taupe, Pomegranate, Timeless Black: Mind az 5 árnyalatot sokat használtam, nem volt szívem csak egyet kiemelni. Mindegyiknek megvan a saját stílusa és a szokásos mód ahogy használom. De mindben közös hogy pigmentáltak, krémesek, könnyű a felvitelük és persze nagyon tartósak. Alapként ( Pink Gold) csodálatosan kiemeli a színeket, vagy önmagukban ( On and on bronze ) is remekül megálják a helyüket a szemhéjon. Nem utolsó sorban árban is verhetetlenek. Várom az új árnyalatokat!




Urban Decay Naked paletta: Se veled, se nélküled kapcsolatban vagyunk a Naked és én. Az utóbbi időben inkább veled, ezért került fel a listára. Ha valamilyen alkalomra készítek sminket, ezután nyúlok, de hétköznap már ritkábban használom. Az alapszínek nagy része megtalálható benne, mint pl. az arany, rózsaszín, matt barna, fekete és highlighter, stb. így az egész paletta jól kihasználható, viszont felvitel közben sajnos potyog minden mindenfelé. Ezt leszámítva szuper.


Mac Satin Taupe & Antiqed szemhéjpúderek: Pigmentáltak, nagyon puhák, szinte krémesek, tartósak és a Nakeddel ellentétben nem potyognak! Viszont kevesebb alkalommal használom őket, de csak mert kicsit speciálisabb színekről van szó. Az Antiqued az őszi-téli szezon egyik kedvence volt nálam. A Satin Taupe volt az első Mac szemhéjpúderem, de még mindig nem tudom eldönteni jól áll-e. Remélem a jövőben bővül a kollekcióm és megtölthetem majd a kis palettámat néhány nude árnyalattal is. 




MAC Vegas Volt & Riri Woo: A Vegas Volt az első rúzsom a Mac-től. Erősen pigmentált, vibráló korall, nyáron sokat viseltem, a sok használat eredméyne a képen is látszik. A Riri Woo-t bár csak karácsonyra kaptam, nem szerettem volna kihagyni a kedvenceim közül, ugyanis azóta folyamatosan ezt viselem. Kékés tónusú, retro matt piros. Nagyon tartós, akár 7 órán keresztül is fennmarad, megtartva a színét és intenzitását. Felkenve "púderessé" válik, és így egyáltalán nem szártja az ajkakat, legalábbis számomra nagyon könnyű viselni. Tökéletes.




Max Factor 2000 Calorie szempillaspirál: 2 éve töretlenül a kedvenc szempillaspirálom. Sokszor kérdezték már hogy műszempilla van-e rajtam hogy ennyire hosszúak és dúsak a pilláim. Azt hiszem ez sok mindent elmond a 2000 Calorie-ról. Még annyit tennék hozzá hogy nem kenődik el nyáron sem. Tökéletes.

Maybelline Baby Lips - Cherry Me: Bár csak nemrég jelent meg Magyarországon, így én sem használom régóta, de nem volt sívem kihagyni a kedvencek közül. Ugyanis kb. ezerszer használom óránként. Kissé rászoktam. Hidratálásban közepesen teljesít, a színe halvány de látható az ajkakon, az illata talán egy kissé erős, néha akár émelyítő is tud lenni. De minden előnyével és hibájával együtt is nagyon szeretem.



Ezek a termékek kerültek be a 2013-as év ledvencei közül. Remélem idén is sok újdonsággal és legalább ennyi csodás termékkel találkozom majd! Ha valamiről nem írtam még és részletesebb beszámolót szeretnétek róla, jelezzétek kommentben!




Ha egy dolgot választhatnátok "eyes & lips" kategóriában a kollekciótokból, mi lenne az?



süti beállítások módosítása