Szépséglabor

UTAZÓNAPLÓ | SMINKTERMÉKEK NYARALÁSRA

2014. július 22. Szépséglabor Szólj hozzá!

UTAZÓNAPLÓ | SMINKTERMÉKEK NYARALÁSRA

Nemrég értem haza egy hosszabb nyaralásból, megmutatom milyen sminktermékeket vittem magammal a tengerpartra. Sminkfüggőként nekem mindig nehéz a válogatás, igazából legszívesebben mindent magammal vinnék, de azt hiszem sikerült egy olyan kis nesszeszert összeállítani ami még egy beautyblogger igényeit is kielégítheti - persze a helyi vásárlás is ér.


Én a nyaralás során is viselek alapozót, persze valami nagyon könnyűt és olyat amiben fényvédelem is van. A Chanel Vitalumiere Aqua pontosan megfelel ezeknek a kritériumoknak - szinte olyan mintha sem viselnék semmit az arcomon, mégis rögtön megszépíti és egész nap hibátlan marad. Nemrég óta használom, de abszolút megértem a körülötte lévő hype-ot. Csupa jó dolgokat tudnék róla mesélni, de ezt majd egy külön bejegyzésben teszem meg. Mert megérdemli. Bár a fedése enyhe, korrektort nem igazán kellett használnom, de természetesen ott lapult a nesszeszeremben a klasszikus Healthy Mix.
Bár szintén újonc, de mióta először kipróbáltam nem tudom letenni a Guerlain Maxi Lash szempillaspirált, így a nyaralás során is csak őt használtam. Hatalmas fekete pillák egész napra. Ennyi.
A biztos alapokat két dologgal dobtam fel - a The Body Shop Honey Bronzer 02-es árnyalatával kontúroztam, vagy még egy kicsit rásegítettem vele a napsütötte orcákra; illetve a Max Factor Miracle Touch krémpirosítójával, amit mintha csak utazáshoz találtak volna ki. Kicsi, jól záródik, és gyerekjáték felvinni az ujjainkkal is, bárhol bármikor használható és nagyon szép a finsihe. 
A szemöldököm vonalát és tartását a Maybelline Master Shape biztosította Dark Blonde árnyalatban. Az egyik kedvenc termékem szemöldökre, egyetlen hátránya hogy gyorsan fogy.


Ez volt az a bázis amit minden nap viseltem. A partra valami könnyű szájfényt, legtöbbször a Clarins Instant Light Natural Lip Perfector-t (ez aztána  hosszú név) használtam, Candy Shimmer árnyalatban. Ha pedig városnézés vagy esti tengerparti séta volt a program valami erősebb rúzst használtam - a jelenlegi kedvencemet, a Relentlessly Red-et a MAC-től, amire még a párom is megjegyezte egy kávé és süti után hogy, idézem: " Ez a rúzs aztán tartós! "; vagy a többi rengeteg rúzs közül valamelyiket amit magammal vittem. Ebben az egyben egyzserűen nem tudtam magam visszafogni, körülbelül 10 rúzs utazott velem...

Szemsmink a minimumon, mostanában valahogy egyébként is leszoktam róla, általában szempillaspirál és kész. Egy termék van ami ezt a minimál stílust meg szokta törni, az a Chanel nyári kollekciójának egyik csillaga, az Illision D'ombre Mirage. A bronz és az arany tökéletes keveréke, könnyű felvinni, egy álom satírozni és egész nap hibátlanul fennmarad a legnagyobb hőségben is.
Bár így is hosszúra nyúlt ez a bjegyzés, egyvalamit még mindenképp megemlítenék. A Sally Hansen Xtreme Wear lakkokat az Árkádban fedeztem fel, és persze elsőként egy korall árnyalat, a Coral Reef jött velem haza. És egyszerűen elbűvölt. A finsihe mitnha gél lakk lenne, a szín intenzív és gyönyörű, a tartóssága pedig lenyűgöző - tökéletes választás pedikűrhöz és utazáshoz.

Én nagyon kedveltem ezt a nesszeszert és kölün örültem hogy ezúttal semmi sem maradt itthon. Persze könnyű volt a dolgom, mert aki követ instagram-on is az már láthatta hogy bizony a nyaralás alatt  is sikerült vásárolni ezt-azt. Főként itthon nem kapható dolgokat, de erről majd egy külön posztban!


Ti milyen sminktermékeket visztek magatokkal a nyaralásra?
Mi az ami nélkül még a parton sem tudnátok meglenni?



Szólj hozzá!